-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Június 16-ig lehet pályázni a jövő évi Deák Dénes Ösztöndíjra
A Deák Dénes Ösztöndíjra magyar és külföldi kutatók, illetve csoportok egyaránt egy évre szóló, részletes kutatási tervvel, szakmai önéletrajzzal és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával pályázhatnak.
Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 USA dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, amely negyedévi bontásban kerül kifizetésre. Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.
Az ösztöndíjassal a kuratórium szerződést köt, melynek értelmében kutatómunkája összefoglalásaként negyedévente írásban kell beszámolót készíteni, majd az ösztöndíj lezárásakor, 2026 januárjáig, tanulmányban összefoglalni kutatási eredményeit. Az ösztöndíjasnak az ösztöndíj évében és az azt követő évben e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt – mint támogatót – fel kell tüntetnie. Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.
A pályázatoknak 2024. június 16-ig kell beérkezniük a Szent István Király Múzeum, Városi Képtár - Deák Gyűjtemény, 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. címre, az elbírálás határideje augusztus 1.
További információ kérhető Izinger Katalin művészettörténésztől, az izinger.katalin@szikm.hu e-mail-címen, vagy a +36 70/338-6175-ös telefonszámon.