-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Püspökkertvárosi forgatag a vasárnapi napsütésben
Koncert, kézműves foglalkozás, táncbemutató és Andi bohóc is várta a családokat vasárnap az Öreghegyen a Milleniumi emlékmű alatt a Püspökkertvárosban. A vasárnapi városrészi forgatagon több százan vettek részt és ott volt Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András mellett Róth Péter alpolgármester és Horváth Miklós Csaba a városrész önkormányzati képviselője is.
2024.04.28. 21:36 |
A fehérvári gyerekek kedvence, lufihajtogató Andi bohóc várta a legkisebbeket, majd a Felicita KTSE táncosainak bemutatója után Bereczki Zoltán koncertje zárta a programot.
Püspökkertvárosi forgatag a vasárnap délutáni napsütésben
A rendezvényen kézműves foglalkozással, arcfestéssel, ugrálóvárral is várták a családokat.