-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Vidám menet a Belvárosban - tizenhárom osztály nevezett a Bolondballagásra
Különös felvonulásnak lehettek szemtanúi kedden mindazok, akik Székesfehérvár Belvárosában jártak.
A Palotai kapu téren a kora délelőtti órákban egyre növekvő csoportokban gyülekeztek titkos ügynökök, kalózok, majmok, szemeteszsákokat éppen magukra öltők, valamint két cápa és egy banán. A fiatalok nem tévesztették el a dátumot, hanem éppen időben érkeztek a Bolondballagásra. A Ballagási Hét színes és mulatságos eleme a Bolondballagás, amelyre idén 13 végzős középiskolai osztály nevezett.
A program résztvevői a Liszt Ferenc utcából indulva végig vonultak a Belvároson, majd a Zichy ligeti színpadon kilenc osztály mutatta be produkcióját a zsűri előtt.
A Mészáros Attila alpolgármester, Töll Konrád, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs tanácsadója, Böhm László, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Juhász Zsófia, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ igazgatója által alkotott zsűri a három fődíj mellett egy különdíjat is átadott.
Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András azzal a jó hírrel érkezett a színpadra az eredményhirdetéskor, hogy a hagyományokhoz hűen idén is minden felvonuló osztály 50 ezer forintos támogatást kap a bankett megrendezéséhez. A polgármester megköszönte a diákoknak és a pedagógusoknak, hogy idén is sok osztály képviselte iskoláját a Bolondballagáson, vidámságot, mosolyt csempészve a Belvárosba.
A zsűri nevében az elnök, Mészáros Attila alpolgármester gratulált a diákoknak, és kívánt a középiskolás lét utolsó hetére vidám és megható élményeket, emlékezetes ünnepet a szombati ballagásra és sok szerencsét az érettségi vizsgákhoz.
A köszöntőt követően adta át a zsűri által idén alapított Fenntarthatósági különdíjat.
A 75 ezer forintos jutalmat a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 12.D osztálya érdemelte ki a kukászsák bemutatóért.
A fődíjasok idén is 175, 125 és 100 ezer forintos támogatást nyertek az érettségi bankett megrendezéséhez.
Az első helyen a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 12.B osztálya végzett. A kalózcsapat halált megvető bátorsággal, két cápa kíséretében Hans Zimmer zenéjére szelte a habokat a tengeren. A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 12.B-sei a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak fel, színes és humoros táncos összeállításuk a fiatalok által kedvelt legjobb zenékből szóló válogatásra készült.
A harmadik legjobb produkciót a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 12.D osztályosai előadásában láthatta a közönség, ahol egy osztálynyi Man in black, azaz sötét zsaru lépett színpadra, A Főnök…, azaz az OsztályFőnök vezetésével.